Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

A 63 éves férfi a Pozsonyi úton támadt rá az izraeli konzulra és vele héberül beszélgető, kapedlit viselő fiára, majd amikor a konzul megkérte, hagyja azt abba, emelt hangon folytatta a fenyegetőzést.
Vádat emeltek a budapesti izraeli konzult és fiát sértegető férfi ellen – közölte a fővárosi főügyész helyettese az MTI-vel hétfőn közleményben. Szoboszlai-Szász Richárd tudatta: az V. és XIII. kerületi ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a 63 éves férfival szemben, aki a Pozsonyi úton támadt a diplomatára és vele héberül beszélgető, kapedlit viselő fiára, majd amikor a konzul megkérte, hagyja ezt abba, emelt hangon folytatta a fenyegetőzést.
A vád szerint a vádlott ekkor odalépett a sértettekhez, és vallási hovatartozásukkal összefüggésben durván sértő és gyűlölködő szavakat kiabált.